2012. június 13., szerda

A magyar helyesírási rendszer; a központozás szerepe



A magyar helyesírás azoknak az elveknek és szabályoknak az összességét jelenti, amelyek a szavak, a szószerkezetek, a mondatok és a szövegek helyes leírásához szükségesek. A helyesírásunk legkisebb elemi a hangokat jelölő betűk. Ezért mondjuk a magyar helyesírásra, hogy betűíró jellegű.  Betűkészletünk a latin ábécéből alakult ki, ezért nevezzük latin betűsnek. A magyar betűk legtöbbször a kiejtet, hangokat jelölik, a leírt forma kevésbé tér el a kiejtéstől. Ezért a magyar helyesírást hangjelölőnek is nevezzük.  Ezenkívül értelemtükröztető és a nyelvrendszert követő írásrendszer. 

A magyar helyesírás 4 alapelvre támaszkodik:
A kiejtésszerinti írásmód a szóelemek írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint tartja meg.
A szóelemző írásmód célja, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék felismerhető legyen.
A hagyományos írásmód nem a kiejtést tükrözi, hanem valamilyen égen rögzült hagyományt.
Az egyszerűsítő írásmód az áttekinthetőség érdekében bizonyos betűtorlódásokat vagy toldalékolás következtében kialakuló 3 msh-t leegyszerűsíti.

A központozás:
Központozásnak tekinthető minden olyan írásjel, ami nem betű vagy szám, vagy speciális szimbólum. Ilyen tehát a szóköz, a mondatvégi írásjelek, a kettőspont, a gondolatjel, a kötőjel, az idézőjel, tágabb értelemben pedig a bekezdés is. Célja, hogy segítségével visszakövetkeztethetők legyenek a közlő eredeti szándékai. 

Funkciója:
 A központozás egyrészt jelentéstömörítő, másrészt grammatikai funkciója van és elősegíti a szövegértelmezését.

A központozás, mint a szövegértelmezésének eszköze:
A központozás segítségével állapítható meg a mondat szerkezete és a szöveg hangértéke, hangleejtése, így a mondat modalitása. Ez azért is fontos mivel a magyar szórendben nincs kérdő és kötött szórend. A központozás jeleinek sokszor jelentés-megkülönböztető hatása is van. A központozás jelei nem mindig kötöttek, elhagyásuk irodalmi eszköz is lehet.

1 megjegyzés: